A papi pedofília és homoszexualitás háttere, okai.
Papi, szerzetesi pedofília és homoszexualitás mindig volt és mindig lesz (főleg, ha titokban tartjuk és nem akadályozzuk meg)
csak most többet beszélünk róla. a digitális világban jobban el tud terjedni, napvilágra kerülni, de ez még mindig csak a jéghegy csúcsa.
Aki azt hinné, hogy mindez a papok cölibátusa, összezártsága miatt alakul ki, mint a katonáknál, tengerészeknél, elítélteknél kényszerűségből, az nagyon téved.
Felvázolnám, a teljesség igénye nélkül, hogy miként is létezhet ez a megdöbbentő, és „szent” emberekhez nem méltó magatartás.
Nem tudom emlékszik-e rá valaki vagy olvasott, hallott-e arról, hogy az AIDS-korszak hajnalán, a '80-as évek elején és még sokáig az AIDS a papok között aratott elsősorban - nem véletlenül -, bár próbálták sokáig titkolni. A papság és a szerzetesek több mint 50%-a a saját neméhez vonzódik.
Mint említettem, nem egymás társaságától őrülnek meg, bár kétségtelenül vannak ilyen esetek is, mint a balettosoknál, ahol olyan magas már az ingerküszöb a tökéletesen megformált test irányában, hogy egy idő után a balettos férfiaknak már nem elég a kisebb izomzatú női test.
Papoknál ez fordítva történik.
Adva van egy fiúgyerek, aki valamiért nem a megszokott családmodellben nő fel, vagy éppenséggel a genetikánál megy valami félre (most nem részletezném) és már eleve „másnak” születik, a végeredményt tekintve nem igazán számít, hogy melyik. Előző esetben a családban nagyon erős az anyai hatás, vagy riasztóvá válik az apai agresszió, vagy gyerekkori nemi erőszak áldozatává válik, ami a személyiségében súlyos deformitást okoz.
A gyerekkori molesztáláson átesettek többsége ijesztőnek találja és félni kezd a „felnőttek” szexualitásától, szexuális viselkedésétől és a vágyaik kifejezésétől, megvalósításától. Félni kezdenek a szexuálisan érett felnőttektől, akik őket anno akaratuk ellenére belevonták valamibe, amiről még azt sem tudták mi az. Megijedtek a felnőttek kéjes nyögésétől, lihegésétől, miközben élvezkedtek velük, de ők nem ugyanazt érezték, inkább az ellenkezőjét, hogy vele valami szörnyűség történik az akaratuk ellenére, ami nekik nem jó, de a felnőttnek igen.
Viszont az ilyen gyerekek is felnőnek, nem kerülhetik el a szexuális érést és a szexuális vágy megjelenését. Próbálják elfojtani magukban, nem akarnak azonosulni a szexuális vággyal rendelkező felnőttekkel, ami egy ideig talán sikerül is, de aztán kikívánkozik.
Kihez fordul ebben az esetben az ilyen fiatal felnőtt a nemi vágyával? Hát azokhoz, akiktől nem fél. A gyerekekhez, akiknek még nincsenek vágyaik, nem erőszakoskodnak, nem akarják valakin kiélni, inkább engedelmesek, nem kell rajtuk erőszakot alkalmazni, csak apai módon rávezetni. Mint ahogyan vele is tették. Szentül meg van győződve, hogy ő nem rossz ember, csak jót akar a gyerekeknek vagy nem csinál semmi olyat, amivel ő is kárt okozhatna, mint annak idején neki. Elhiszi, hogy játékos formában már nem is molesztálás a molesztálás.
Az igazi gond akkor kezdődik (nem mintha ez magában nem lenne az), ha egy mélyen vallásos családban történik mindez, ahol a szex már eleve bűnnek számít, házasság előtt még inkább, de sokszor utána is, és a fiatal fiú szégyelli is magát rendesen, erős bűntudattal rendelkezik nem csak azért mert az ő hibája volt, hogy megrontották, de azért is, mert ő most tulajdonképpen ugyanazt teszi. Próbál megjavulni, megfogadja, hogy ez lesz az utolsó, de egyre nagyobb lesz a kényszer és a kísértés.
A homoszexualitás tekintetében hasonló a helyzet. Szintén adott egy kisfiú, aki többnyire erősen vallásos családban él, ahol a szex szintén bűn, a homoszexualitás pedig egyenesen ördögtől való és halállal büntetendő. A gyereket – hacsak nem genetikailag születik homoszexuálisnak – szintén valamilyen hatás téríti el a „normális” szexuális fejlődéstől: vagy itt is nagyon erős az anyai szerep, az anya személyisége, amit csak követni lehet, elutasítani képtelenség, és a fejlődő gyerek kialakuló személyiségére teljesen rátelepszik; vagy a nem agresszív természetű gyerek agresszív, domináns apjának a viselkedése kelt erős undort és ellenszenvet a férfiszerep iránt, lévén másfajta férfit nem nagyon látott vagy nem sok időt töltött el más természetű férfiakkal, így a kisfiú a női szerepet veszi fel minden tekintetben (nem tudatosan, az agy egy képlékeny massza, a szülők, társadalom formálják valamilyenné).
Harmadik esetben az érzékenyebb lelkületű fiú nem kap otthon megfelelő szeretetet és törődést, mert vagy nincs apja, az anyja meg elfoglalt, mert ő tarja el a családot, vagy éppenséggel alkoholista. Lehet az apa is alkoholista, érzelemmentes, az anya meg túl gyenge, olyan semmilyen, el van foglalva a pénzkereséssel, mert az apa csak iszik, vagy a saját rossz házasságával. De lehet egyszerűen érzelemmentes, szeretetlen mindkét szülője, főleg az anya, vagy éppenséggel bigottan vallásos, a vallást szereti, a gyerekeit meg drákói szigorral neveli, minden melegség nélkül. Rosszabb esetben gyűlöli a gyerekét és hibáztatja az elrontott életéért.
Amennyiben ilyenkor a fiúgyerek egy homoszexuális férfi vagy csoport társaságába kerül, ahol megkap minden szeretetet, törődést, gondoskodást, eltérítheti a nők helyes megítélésétől és minden nőt általánosítva ridegnek, gonosznak gondol. Ellenben a homoszexuális férfiakban megtalálja azt az anyát vagy az apát, vagy mindkettőt, akikre világéletében vágyott. A szeretetet, amit kap tőlük hálával és szeretettel fogadja és viszonozza is. Ha a fiúgyerek első szexuális élménye is férfival történik, onnan már szinte lehetetlen a nők felé irányítani, annál is inkább, mert ha véletlenül később ki is próbálná egy nővel az aktust, az kiábrándítóan hat rá, mivel a női nemi szerv – bár az alapok ugyanazok – eltér a férfiétől, és csak azt tudatosítja benne, hogy neki tényleg nem a nők valók.
Az ilyen, vallásos nevelésben részesült homoszexuális érzelmű fiatal is erős bűntudatot érez, úgy érzi, hogy valami baj van vele, és tudja, hogy ördögi dolgot művel. A lelkük mélyén a pedofilok és a homoszexuálisok is szeretnének újra „normálisak” lenni és törekszenek is rá valamilyen módon, próbálkoznak mindenfélével. Végül sokuknál az lesz a vége előbb-utóbb, még ha nem is voltak előtte hívők, hogy válaszkeresés közben eljutnak a valláshoz (vagy éppenséggel kiábrándulnak, de most nem róluk van szó). És itt futnak össze a pedofil és homoszexuális szálak.
Mindkét csoport arra a következtetésre jut, hogy isten valamiféle próbatétel elé állította őket – vagy a hűségüket vizsgálja vagy valami célja van velük. Arra az elhatározásra jutnak, hogy ha isten szolgálatába állnak, és így bizonyítják a hitüket, akkor majd isten kigyógyítja őket a nem egészséges hajlamaikból. Sikeresen elvégzik a képzést, pappá szentelik őket, rendületlenül hisznek a felsőbb hatalomban, de a várva várt „kigyógyulás” nem történik meg. Már a papi szeminárium alatt is bűnös vágyak kínozzák őket, de türelmesen várják mikor szakad vége. Nem történik meg, inkább egyre erősödnek az elfojtott vágyak. Elkezdenek tépelődni, hogy mit akarhat még isten tőlük, nem bizonyítottak már neki eleget azzal, hogy mélyen hívő papokká, szerzetessé váltak és próbálnak mindenkivel jót tenni a lehetőségeikhez képest. Választ persze nem kapnak. Hónapokig, esetleg évekig térdelnek az oltár előtt, imádkoznak és várják a választ, ami nem jön. Kétféleképpen végződhet a kínlódásuk.
Első esetben a túlterhelt, állandóan kattogó agy, mint a skizofréneknél, hangokat produkál, amit isten hangjának vél, és a szavait az imádkozó fiatal pap tudat alatt a saját homoszexualitásának vagy pedofíliájának igazolására formál, és azt véli hallani, hogy nem zavarja annyira isten, mint gondolná, ő megbocsát és elfogadja őt olyannak, amilyen, elvégre ő teremtette ilyennek.
A másik esetben hasonló folyamat játszódik le, de itt isten hangja elmarad, sokáig néma csönd van és a pap végül arra a következtetésre jut, hogy a válasz elmaradása is válasz, tehát isten azért nem válaszol, mert értelmetlen lenne, neki magának kellett rájönnie, hogy ő is isten báránya, isten teremtette ilyenné, nem más. Tehát, amit érez és tesz „elfogadott” isten szemében, mert nem tehet róla és nem is bűn, különben miért akarná isten, hogy ilyen legyen és ilyeneket műveljen.
Tehát egyik esetben sem próbatétel, ahogyan hitték, mert az nem szokott egy életen át tartani, és miért akarná isten, aki jóságos és bölcs, hogy egy hű szolgálja egy életen át, hosszú évtizedekig szenvedjen és megtagadja önmagát? Mit érne el vele? Milyen jutalmat adhatna érte a mennyországon kívül? Isten miért akarna egy szenvedő, kínlódó papot, aki magával sincs tisztában, hogy szolgálja őt és kételyek között vezesse isten nevében hívő emberek százait, ezreit hosszú évekig és dicsőítse nekik az urat? Hogy is tudná az urat maximálisan szolgálni egy életen át egy kétségek közt vergődő pap és hirdetni isten tökéletességét?
A homoszexuális és a pedofil érzelmű papok esetében ilyenkor nagy megkönnyebbülés, megvilágosodás következik be. Teljesen felszabadulnak a nyomás és a kínzó bűntudat alól. Hirtelen teljes egészében elfogadják magukat olyannak, amilyenek és talán még örülnek is, hogy kvázi isten „egyetértésével” élhetik így az életüket, teszik, amit tesznek, és talán bánják is, hogy emiatt szenvedtek hosszú éveken át. Rájönnek, hogy a rendszeres gyónással még a maradék bűntudat, kétely is eloszlatható, hiszen megmondják istennek mit csináltak, de nem sújt le rájuk, hanem rendszeres feloldozást nyernek, vagyis további engedélyt istentől. Szerethetik ők isten teljes szívükből úgy is, hogy még marad hely a gyerekek vagy férfiak számára is, mert a szeretet végtelen és egy papnak kötelező is mindenkit feltétel nélkül szeretni.
Innentől kezdve egyetlen ministráns gyerek sincs biztonságban többé. Pontosan úgy bánnak a gyerekekkel, ahogyan annak idején velük is: szeretetet, törődést, gondoskodást, kedvességet és kisebb-nagyobb ajándékokat kínálnak a gyerekeknek, akik ezt tiszta, feltétel nélküli szeretetnek hiszik, ami egy kicsit „más”, mint amit a többi bácsitól, a barátaik apukáitól kapnak.
Nem kizárt, hogy tényleg szeretetet és/vagy „szerelmet” éreznek a gyerekek vagy a férfiak iránt, de lehet, hogy csak annak hiszik.
Hangsúlyoznám, hogy a homoszexualitás és a pedofília NEM minden papra, szerzetesre vonatkozik, de elég nagy számban van jelen. Az egyház értelemszerűen titkolja, mert ha a papok feléről vagy még többről kiderülne az igazság, hogy gyarlóbbak a gyarlóbbaknál, bűnösebbek a bűnösöknél, rengeteg életet tesznek tönkre, és tömve vannak velük a templomok, kolostorok meg a Vatikán, az elég sok hívő elvesztésével járna, a világ katolikusainak hite alapjaiban rendülne meg. És ha nincsenek hívők, akkor pénz sincs, a hívőktől származó adakozások, felajánlások, támogatások elmaradnak, és akkor miből élnének jól a „fejesek”, hívők nélkül hogyan gyakorolnának hatalmat, befolyást a világ felett?
Nem tudom, hogyan lehetne megakadályozni a gyerekek papok általi megrontását, de nem is az én tisztem ezt megoldani. Csak annyit tehetnek a gyakorló hívők, hogy árgus szemekkel figyelnek és nem bíznak meg senkiben száz százalékig csak azért mert pap.
http://faktor.hu/faktor-pedofil-pap-nemi-eroszak-ministrans/Az oltáron erőszakolta meg a kislányt a pap, az apa hagyta
