Közel két éve foglalkozom ezzel a témával (is). Ennek érdekében többé-kevésbé rendszeresen olvasgatok, nézegetek külföldi és hazai sztárokkal foglakozó weboldalakat, rajongói oldalakat és természetesen elsősorban a rajongók beírásait, kommentjeit vizsgálom – lesújtó eredménnyel. A teljes tanulmány még nincs kész, de nem is szándékozom ide feltenni, elsősorban a hosszúsága miatt, viszont egy kivonatos eredményt, konklúziót azért itt leközölnék.
Bárki, aki nem pusztán kedvel vagy szeret egy filmet vagy egy népszerű médiasztárt, ami kimerül abban, hogy minden alkalommal megnézi a filmjeit a tévében, esetleg megveszi egy kedvenc CD-t, DVD-t tőle, de nem többet, és nem érdekli a sztár magánélete, hanem ezeken felül mindenfélét összevásárol róla, bújja az internetet órákig minden nap, csámcsog a pletykákon, kivesézi a róla szóló híreket, bírálja a celeb párját, párkapcsolatát, az már rajongónak számít, méghozzá negatív értelemben. Olyan ez, mint a vallás és istenhit: elvakultan hinni, imádni valakit, valamit, akit, amit sosem láttunk, sosem találkoztunk vele. A vallási megszállottság elfogadottá vált az évezredek során, hiszen mesterségesen gerjesztették és gerjesztik is, mert másképp nem lehetett kordában tartani az éhező tömegeket. A rajongás is az utóbbi kategória: mesterségesen gerjesztett hisztéria, szupernormális ingerrel elért megszállottság a nagyközönség, az átlagember számára, hogy arra fókuszáljanak, ne a saját sanyarú sorsukra. A rajongás gerjesztése és mint jelenség a mai értelemeben, viszonylag új keletű. Nagyjából Hollywood óta létezik. Hollywood találta ki, hogy ha ugyanolyan vörös szőnyegekkel és királyi fogadtatással kezeli a sztárokat, akkor az emberek észreveszik, vagy inkább tévesen értelmezve a hasonlóságot a díszes királyi fők és az ünnepelt sztárok között, és ezzel nagyon sok pénzt tudnak keresni. Sissiből nem sok van, de ünnepelt, királyi rangra emelt "sztárokból", médiabohócokból rengeteg lehet, cserélgetni is lehet őket, a királyi főket nem igazán, csak ha elhaláloznak, csak csinálni kell sztárokat. Megérte nagyiparrá fejleszteni a sztárcsináló gépezetet, hiszen dollármilliárdok keletkeznek belőle, és az elmúlt 90 év során számtalan más ágát is ki lehetett fejleszteni (pl. popzene, rockzene, rap, pornó, modell és még sok más), csak csinálni, gyártani kell őket futószalagon. Ehhez meg kellenek olyan emberek, akik erre "szakosodva" tevékenyen részt vesznek a sztárok, celebek, médiabohócok "megcsinálásában". A manipulációra, szemfényvesztésre és hazugságokra fogékonyak, az egyre növekvő létszámú emberiség egyre több és több sikertelen, szegény, beteg, mindenféle lehetőség, kilátás nélküli egyedei - mivel nem lehet mindenki sztár vagy gazdag vagy ügyvéd, orvos, stb. - kiválóan alkalmasak arra, hogy magukból gátlástalanul kivetkőzve őrjöngjenek egy koncerten vagy hotel előtt, és azt a kevés pénzt is, amivel rendelkeznek, a sztár meg a belőlük élők zsebébe tömjék, ahogyan azt teszik a mobiltelefonszolgáltatók, mobilgyártók esetében is.
Állítólag Liszt Ferenc volt az első olyan "celeb", akiért hisztérikusan "rajongtak" a nők, meg a férfiak is. Állandóan járta Európát és "turnézott": egy hatalmas hintó volt a turnébusza zongorával, mindennel felszerelve. Mondjuk ez a természetű "rajongás" valamennyire érthető, hiszen Liszt zseni volt és halhatatlan műveket tett le az asztalra. Létezett még olyan is, hogy "rajongó" férfiak az imádott díva cipőjéből itták a pezsgőt, meg saját magukat fogták be a hintójába a lovak helyett, de az a díva színházban játszott klasszikust vagy operát énekelt általában, valamint ez kizárólag szexuális rajongás volt a férfiak részéről a díva szexualitása iránt, és nem elsősorban a tehetségének szólt. Csak annyiban, hogy az akkori, a nőket a mainál még jobban elnyomó rendszerben egyfajta csodának számított, ha egy nőnek "karrierje" volt és nem a konyhában válogatta a borsószemeket a hamuból otthon a 15 gyerekével, ezért minden gazdag férfi meg akarta szerezni az ilyen nőt a házi gyűjteményébe.
Az olyan embereknek, akik már a rajongó kategóriában leledzenek, súlyos személyiségzavaruk van, súlyos önértékelési gondjaik vannak - a való életben nem tudnak kapcsolatot teremteni, pláne nem szerelmi kapcsolatot. Jó példa erre egy Delores Pauldo nevű agyhalott, aki Hayden Christensenért rajong töretlenül, amióta meglátta őt a Star Warsban. Már ez magában is ijesztő és komoly személyiségzavarra utal az, hogy 15 éve nem "enyhült" a "szerelme hőfoka", hiszen egy normális szerelem nem szokott ennyi ideig tartani. Mivel 50 évesen még mindig szűz ez a nő, mert senkinek nem kellett eddig, ezért egy számára abszolút elérhetetlen filmsztárt választott magának "partnerül", akiről azt képzel el, amit akar. Így van kit szeretnie, van kiről álmodoznia, van kire várnia szüzen élete végéig. Úgy tudom, főleg magányos gyerekeknél szokott kialakulni a "képzeletbeli barát", és idővel kinövik, emiatt nem számít igazán kórosnak. Viszont egy felnőtt embernél, aki képzeletbeli férjjel éli az életét 15 éve (és ki tudja azelőtt ki volt a nem létező férje), ezért mindenképpen orvosi kezelésre szorulna Delores Pauldo.
Rocco Ahoy/Steinbeck ugyanez az orvosi eset, csak ő egy elérhetetlen férfi választott, George Clooney személyében. Valószínűleg ő a homoszexualitását is ezzel leplezi, vagyis azzal, hogy halálosan utálja, szidja, átkozza Amal Alamuddint, mert "nem való George-hoz", na meg Clooney előző szeretőit is gyalázza, ahogy csak tudja. Számára mindegyik ócska kurva volt, hírnév- és pénzvadász, most meg Amal szerinte terrorista, fegyverkereskedő családdal, és megfizetik Clooneyt, hogy eljátssza a férjét. De ez nem elég neki neki, szerinte a CIA is fenyegeti és egyben meg is fizeti(!) Clooneyt, akinek kb. 250 milliós vagyona van saját jogán. Ez a fickó (és társai) gész nap ül otthon és naponta több órát tölt azzal, hogy számtalan sztárokkal foglalkozó weboldalon átkozza, gyalázza Amalt, és mindig ugyanazt a szöveget, ugyanazokat a szitkokat, átkokat firkálja le mindenhová, évek óta, amióta Clooney randizni kezdett a most már feleségével. Nem bírja elfogadni a valóságot, szerinte ez csak látszatházasság, álházasság, szerinte nincs is róla papír, pedig van, fenn van az interneten, de szerinte minden csak csalás, hazugság, ámítás, színjáték az egészm minden és mindenki hazudik és csak álterhessége volt Amalnak, valójában nincsenek is ikreik, csak mutogatnak egy fal ikerpárt néha a közönségnek. Steinbeck/Rocco Ahoy szerint Clooney valamiért (CIA fenyegetés meg pénz miatt) arra rendezkedett be, hogy egész életét egy színlelt házasságban élje le Amal Alamuddinnal - akit állítólag utál, mint a moslékot, undorodik tőle és az interneten álnevek alatt gyalázza (pl. Conchita Wurst-nek hívja) -, meg a hamis ikreivel. Ijesztő, nem? Pszichiáter meg zárt osztály kellene hozzá, mert nem kizárt, hogy ha lehetősége nyílik rá, akármikor, akárhogy, de merényletet fog megkísérelni Amal ellen, annyira nem bírja elviselni, hogy nem ő George Clooney szeretője. Egy másik agyhalott rajongó (Lurkerette) szerint Clooney-nak van egy titkos szeretője legalább 20 éve, akit Annának hívnak - és nagyon valószínű, hogy ő az a bizonyos "Anna" - és George őt szereti halálosan, de "NEM ENGEDIK" Clooney-nak, hogy együtt legyen vele, mert a CIA fenyegeti Clooneyt, hogy akkor vagy őt vagy "Annát" megölik. Így "Anna" titokban várja a pincében Clooney titkos látogatásait.
Hogy MIÉRT tenné ezt Clooney? Nem igazán tudtak választ adni rá. Szerintük így akar az USA kormánya megbocsátóan közeledni az iszlámokhoz, a 2001 szeptember 11-én elkövetett merényletre válaszul, és ebben Clooney az "eszköz". Pont Clooney-t szemelték ki a célra, az alkoholista, kurvapecér, nem igazán tehetséges filmsztárt, aki politikailag egy nulla, nincs igazán befolyása semmire!!! Ezt az ostoba összeesküvés elméletet bizonygatják naponta, évek óta minden lehetséges fórumon, megszállottan, unásig ismételgetve mindig ugyanazt! Nem csitul a dühük, mert Amal elvette tőlük a reményt, hogy Clooney az övék lehessen egyszer, benne látják az egyetlen, legfőbb akadályt, ellenséget. Szentül meg vannak győződve, hogy ha folyamatosan gyalázzák, mocskolják az "ellenséget", akkor majd ez elkergeti a nőt, vagy Clooney kergeti el Amalt, vagy a nép haragja kergeti el, ahogyan a felkeléseknél szokás elkergetni a diktárort. Valószínűleg emiatt ismételgetik évek óta minden nap ugyanazt, mert azt hiszik, hogy egyrészt Clooney nem tud arról, hogy terrorista szörnyeteget melenget a keblén, de egyszer csak eljut hozzá az "IGAZSÁG", másrészt, az emberek többsége sem tud erről, de ha elég sokáig mantrázzák a hazugságaikat, akkor az emberek egyszer csak "felébrednek" és el fogják kergetni vagy megölik helyettük Amalt. Nos, amint jól látható és végig követhető, el lehet jutni ideáig agyilag, meg a gyilkosságig is, ahogyan néhányan el is jutottak már. Rémisztő, főleg, hogy ezek az emberek, ezzel az elmeállapottal az utcán szaladgálnak közöttünk.
Közös bennük, hogy a rajongásuk tárgyának a partnereit halálosan gyűlölik, mocskos hazugságokat terjesztenek róluk és bárkiről, aki a sztár közelében van, mert vetélytársnak tartják, és ha már az övék nem lehet a kedvenc sztárjuk, akkor másé legyen. Ha más nincs, akkor a sztárt kell megölni, hogy ne tudjon "helyettük" mindig valaki mást választani. Ez inkább abban az esetben gyakori, amikor a rajongónak volt lehetősége találkozni imádata tárgyával, de az közömbös maradt iránta, nem bánt vele másképp, mint a többi rajongóval, nem hívta randira, nem vallott neki szerelmet, vagy csak "megfektette", kihasználta, ahogyan a többi ostoba rajongóját is.
A vak gyűlölet a vetélytárs irányában és az ostoba imádat egy ismeretlen, idegen személy iránt teszi ki az életüket, nincs is másuk ezeknek az embereknek. Az utolsó szalmaszál, kapaszkodó a rajongás az üres, értelmetlen életükben. Nem bírják elviselni az igazságot, hogy a nagy szerelmük nem őket szereti. Ha elfogadnák a tényt, belepusztulnának, hogy elveszítették az utolsó szalmaszálat is, amibe kapaszkodtak, mert a sztárok létezése az életük értelmévé vált. Elérhetetlenek, ezért az elérhetetlenség, a "nem végleges, nem lezárt" ügy fenntartja az örök lehetőségét annak, hogy bármi megtörténhet, bármikor összefuthatnak valahol, és akkor majd azon nyomban beléjük szeret. Mivel nincs igazából meg a reális esélye annak, hogy minden héten összefutnak vele valahol egy üzletben, ezért nem is szembesülhetnek a nagy valószínűséggel bekövetkező elutasításnak, amit már oly jól ismernek a való életből a környezetükben, és amitől szenvednek. Ez az utolsó reményük, mentsváruk az életben, az, hogy találtak célt az életüknek és nem hasznavehetetlen emberek, akik senkinek nem kellenek, senki nem szereti őket. Ha a munkatársaik, szomszédok utálják is őket, senki nem akar barátkozni velük, nem probléma! Ha az átlagemberek nem találnak rajtuk semmi szeretni valót, majd akkor a híresek és gazdagok biztosan, akik egyébként két kézzel válogathatnak a híres, gazdag barátok, szeretők között. Természetesen a találkozás pillanatában a szent, angyali életet élő filmsztár halálosan beléjük szeret, majd azonnal dobja az aktuális feleségét, szeretőjét és azonnal mennek Las Vegasba megesküdni, és életük végéig boldogok és halálosan szerelmesek, mindenki által irigyeltek lesznek. És persze ezáltal értékesek, fontosak, hasznosak, hiszen egy csillogó-villogó gazdag, „értékes” sztár imádja őket, villog mellettük. Mindezzel bizonyíthatják a világnak, a környezetüknek, az őket nem szeretőknek, elutasítóknak, hogy tévedtek, mert nem látták meg bennük a rejtett csodálatos értékeket, amit persze egy atyaúristen celeb észrevett, és igenis ők hősök, nagyszerű emberek! Meg vannak győződve, hogy csak azért van a filmsztárjuk másvalakivel, mert még nem ismeri őket, de ha megismerné őket, azonnal dobnák a feleségeiket, gyerekeiket miattuk és naponta hálát adnának istennek, amiért útjukba vezérelte őket, a világ legcsodálatosabb nőit/férfiait.
Ide tud süllyedni egy beteg elme, ami egy olyan emberhez tartozik, aki nem kell senkinek, akit senki nem szeret. A gondolataiban lesz „értékes, kelendő”, azaz híres, okos, tehetséges, gazdag, gyönyörű vagy hős, aki megmenti a világot, vagy olyan, akiért híres, gazdag (és az átlagember által értékesnek, istennek tartott) sztárok vetekednek! Minél sikertelenebbek a való életben, annál sikeresebbek, csodálatosabbak a képzeleteikben. Aki elégedetlen a saját társadalmi-anyagi helyzetével, aki sikertelen, szeretetlen életet él, az jobb híján a képzeletbe menekül (pl. videójátékok, virtuális valóság), ahol sikeres, fontos, értékes, hős lehet, és kiváló táptalajt biztosít ennek az önámításnak a sztárok, celebek csillogó-villogó világa, amelynek a szándéka egyébként is a sztárok, celebek magasan az átlagemberek fölé helyezése, kiemelt fontosságúvá tétele, a sztárok minél magasabb áron való eladhatósága, hogy ily módon, a megvezethető emberek pénze által növelhessék a végtelenségig a bevételeiket. Kell, hogy legyen valami az emberek életében a puszta létezésen és az ehhez szükséges tevékenységeken kívül, és ha nincs, akkor mindenáron tesznek valami fontosnak kikiáltott habkönnyűt az életükbe. Jó üzleti érzékkel megáldott emberek ezt felismerték és megteremtették az értékesnek látszó habkönnyűt a médiabohócok személyében. Persze ide tartozik még mindenfajta őrület is, pl. a közösségi oldalakra, szelfikre, az okostelefonokra rágyógyulás is, de részben ide sorolható a "gyűjtői megszállottság is", amikor milliárdosok embereket öletnek meg, csakhogy megszerezhessék a Mona Lisa-t.
Ha egy celeb csak úgy besétál egy üzletbe, nem sokan veszik észre, de ha vörös szőnyeget terítünk eléjük, reflektorokat és vakus fotósokat küldünk rájuk, azonnal hisztérikus hangulat alakul ki: sokan sikoltozni, őrjöngeni, tolakodni kezdenek, letaposnak másokat, és mint vészhelyzet esetén, azonnal beszűkül a tudatuk, mert azt hiszik, hogy valaki fontos, értékes érkezett, és általuk ők is azok lehetnek, ha sikerül a közelébe jutniuk. A külsőségek még mindig a legfontosabbak az emberek számára. Jó példa rá, hogy néhány hete egy "híres popsztár" koncertet adott Amerikában, közben lement a nézőtérre a nézők közé, és ott közös szelfit készített egy tízéves kisfiúval, aki csak nézett, mint hülyegyerek a moziban, mert nem igazán ismerte az énekest, a szülei rajongtak érte. A gyerek utána néhány napon belül számtalan meghívást kapott beszélgetős műsorokba, hogy a sok hülye nézőnek meséljen arról, milyen élmény volt találkozni egy nagy sztárral. Mondanom sem kell, hogy nem ingyen hívták, hanem dollárezreket fizetnek egy-egy ilyen szereplésért, mert nagyon sok agyhalott ember képes pénzt adni azért, hogy élőben láthasson színpadon olyanokat, akik már találkoztak celebekkel vagy egy celeb fodrászával. Ettől érzik ők is magukat különlegesnek; még az unokáiknak is mesélni fogják, hogy egyszer "élőben" láttak egy kisfiút, aki szelfizett egy popsztárral. És ha elhiszik a "különlegességüket", akkor mindent megvesznek, pénzt nem sajnálva, ami a sztárvilághoz kapcsolódik, mert ha sztárokként öltözködnek, sminkelnek, viselkednek, ők is sztárokká válhatnak, de már csak attól is, ha nézik a celebeket a tévében, moziban és a helyükbe képzelik magukat. Kaliforniában a tengerparton, forgalmas sétányokon emberek ezrei egymás mellett állva zenélgetnek, énekelgetnek, táncolnak Michael Jacksont utánozva például, röhejesen, szánalmasan, teljes átéléssel, mert minden nap várják a "felfedezőiket", akik talán épp arra sétálnak véletlenül és talán pont ők tetszenek meg valamelyiküknek, rögtön milliós szerződést ajánlva. Az egész életüket így élik le, nappal magukat produkálva, éjjel takarítással, mosogatással, csakúgy mint az a hivatalosan bejegyzett több, mint 100 ezer "színész" is, akik egész életükben várnak a "nagy szerepre", a sztárrá, gazdaggá válásra pincérkedés közben. Elvis, Marilyn, Jackson hasonmások tömkelege súlyos személyiségzavarral, a „tehetségkutató” műsorok tömkelege, amelyek elhitetik a leghülyébb, legértéktelenebb, legtehetségesebb emberekkel is, hogy bárkiből lehet "értékes sztár". Ehhez persze tényleg kellenek példának tehetségtelen, minimális tudással, de annál nagyobb mellénnyel és önbizalommal rendelkező celebek, akiket a hozzájuk passzoló, gombamód szaporodó tehetségkutató meg pénznyerős ostoba műsorok reflektorfényei és hihetetlen, több milliós nyereményei tesznek még vonzóbbá, varázslatosabbá, elhitetvén az emberekkel, hogy számukra is van remény, ők is lehetnek multimilliomosok, ha kiállnak a színpadra brekegni, mert "simán meg lehet ugrani a lécet". Mindebből persze elsősorban a médiamogulok húznak busás hasznot, meg az az egy-két nyertes, akit kitesznek bábnak a közönség elé, és aki egy-két évre tényleg gazdag és híres lesz bizonyos körökben (a hülyék és igénytelenek körében), de be is hozzák a sokszorosát annak a pénznek, amit kapnak, mert a celebgyárosok százmilliókat kaszálnak belőlük. A sztárságra, celebségre vágyó nézőkből, rajongókból válnak a legjobban fizető kuncsaftok, akik egész életükben eltartják a markukba röhögő milliárdos médiamogulokat. A tehetségtelenségkereső műsorokban egykori „tehetségkutatós nyertesek”, kiöregedett zenészek, énekesek zsűrizik a náluk is tehetségtelenebbeket, szintén azt a példát statuálva, hogy lám, ők is itt kezdték és lám, hová jutottak. Üzenik, hogy gyertek ti is, lehetőleg minél többen, és a „csak rajtatok múlik” hazugsága a mézesmadzag. Mintha egy alig tízmilliós országnak szüksége lenne több tízezer nyekergő-brekegő tehetségtelen, „megcsinált” idiótára. De ami a legrosszabb, már odáig süllyedt a színvonal és a sztárságra, hírnévre szomjazás szinte kényszeres, egyedüli válaszútnak tekintett vágya, hogy már "énekelni" sem kell, elég csak tátogni (playbackelni), vagy "léggitározni", már ezzel is lehet valaki médiasztár, már a "kézzelfogható" semmiért is őrjöngenek a rajongók. Gyakorlatilag az lesz híres-gazdag-sztár-celeb, akit egy csoport ostoba ember a közösségi oldalakon azzá kiált ki és sokan "megosztják" a produkcióikat, bár lehet, hogy az elején csak tréfából, mert olyan "cuki" vagy "helyes" vagy "vicces", de azt a többi ostoba esetleg nem tudja, nem akarja tudni, komolyan veszi és egész lavinát indít el. Ha 100-ból 99-en megosztanak valamit, a többi bégető birka azonnal csatlakozik, mert a többségnek igaza van, a többség tudja, mit csinál. A valódi tehetségen és teljesítményen alapuló komolyzene meg még fel sem kerül a kereskedelmi csatornákra, az "állami" csatornákon kap csak helyet és a győztesek szemét kiszúrják 100 ezer forinttal, miközben Caramel és társai milliókat kaszálnak a nagy büdös semmiért.
A rajongók meg vannak győződve, hogy ha megvásárolják a kedvenceik CD-it, fotóit, posztereit, ruháit, sminkjeit és még ki tudja mit, akkor közelebb kerülnek a sztárhoz, sőt, azonosulnak a sztárral, és ők is ugyanolyan „értékesekké” válnak, csak mert úgy néznek ki, olyan frizurát hordanak, mint azok. Már az is boldoggá és sikeressé teszi a rajongókat, azaz annak hiszik magukat, hogy egész a nap az adott sztár életével, pletykáival, a közösségi oldalakon közzétett firkálmányaikkal foglalkoznak egész nap, azt figyelik, lesik, olvasgatják. Az már nem igazán érdekli őket, hogy csak addig sztár egy sztár, amíg pénzt hoz, egyébként pusztán a média bohócai, a média marionett bábui, csak a pénz miatt fontosak és könnyen lecserélhetők. 1-2 évenként cserélődnek is, hamar megunja őket a közönség, mivel ugyanazt képesek csak nyújtani, mint a többi celeb (új arc a megunt arcok között), ami pusztán ideig-óráig elég: igazi tehetség, igazi művészet, művészi érték, igazi mondanivaló nélkül nem tudnak hosszú távon fenn maradni. A "szerelem mindent legyőz bébi" nem igazán számít tartalmas mondanivalónak.
A személyiségzavaros rajongóknak továbbra is ott lesznek a sztárocskák, meg majd ott lesz George Clooney (vagy Hayden Christensen), aki imádni fogja őket attól a pillanattól fogva, amikor találkoznak, mert BIZTOS találkoznak valamikor, hiszen egymásnak vannak rendelve, találkozniuk KELL. Csak ki kell várni és addig is gyűlölködni, átkozódva szidni a vetélytársakat, akik éppen az imádott kedvenceik oldalán feszítenek, és mindenáron, halálig, körömszakadtáig tagadni kell, hogy az imádott kedvenc szereti a feleségét, barátnőjét. Nem, természetesen nem szereti, azért van vele, mert utálja, undorodik tőle, csak anyagi haszonért van vele, amit isten tudja kitől kap a sztár, amikor saját magának is van vagy 250 milliója, de kell még neki egy-két millió, amiért hajlandó egy életen át „eljátszani” a szerető férjet. Muszáj ebben a baromságban hinniük a Steinbeck és Lurkerette féléknek, különben belepusztulnának az igazságba, ha az valóban eljutna az agyukhoz, de nem akarják, hogy eljusson. Homokba dugják a fejüket és egyfolytában átkozódnak, ugyanazt a baromságot unalomig ismételgetve mindenféle fórumon, fél napokat töltve az interneten minden nap, hogy magukat is és másokat is meggyőzzenek az önáltató hazugságaikról. Ez ad egyfajta értelmet az értéktelen, értelmetlen létezésüknek. Jaj annak, aki nem hisz nekik, és ellent mer mondani neki, mert azt is elátkozzák, mindenféle hazug, aljas mocsokságot szórva rájuk: pl. "trollnak" nevezik, meg "fizetett PR-embernek", akiket mind az Alamuddin család fizet, legyenek bárhol is a világban, hogy ellentmondjanak nekik a kommentjeikben. Így újabb célt és újabb gyűlölni való ellenséget találnak maguknak a közveszélyes elmebetegek.
Aki esetleg azt hinné, hogy ez csak az egyedülállóakat érinti a fiatalabb korosztályból, az megint téved. Ide tartoznak még a kapuzárási pánik környékén levő elhízott, sosem volt szép háziasszonyok, akik nem vitték semmire, egyszerű kétkezi munkájuk van/volt, nem váltották meg a világot, nem is akarták, semmi másuk nincs az életben, csak az, hogy férjhez mentek egy rusnya, egyszerű, ÁTLAG JÓZSIHOZ, - aki szintén nagyon messze áll a világmegváltástól -, majd szaporodtak vele és most Átlag Józsit és a szaporulatot szolgálják, etetik, minden nap, reggeltől-estig, engedelmesen teljesítve a kötelességeiket, feladataikat. Csak erről szól az életük, így telnek a napjaik. És akkor jön egy Bernáth Józsi nevű fiatal, ki tudja honnan és hogyan előrángatott „séf”, aki alacsony is, dagadt is, mint a férjeik, de nem annyira rusnya a feje, és már kész is az őrület. „Tisztességes”, szüzen férjhez ment háziasszonyok, otthonülő gyerekesek hirtelen megőrülnek, beindulnak a rusnya férjeik mellett sosem keletkezett szexuális vágyaik, hormonjaik, és olyasmiket firkálgatnak a kedvencük oldalára, hogy még talán a sokat látott prostik is elszégyellnék magukat. Valahogy a fejükbe vették, hogy szoros "kapcsolatban" vannak Jocival, ha minden nap firkálnak neki valamit a rajongói oldalára, szelfiket töltögetnek fel neki magukról és talán egyszer a "nagytudású séf úrnál" esélyük lesz valami másra is egy recepten kívül. Mivel Sárközi séf nem vált be, mert nem volt igazán "se szép, se fiatal”, ezért most újítottak, és egy Bernáth Józsi karakteréhez, életkorához nagyon hasonlító új arcot hoztak be a főzőcskézős műsorba séfnek, aki szintén feketében virít, szigorúan néz, ráadásul van egy Michelin-csillaga is, ezzel is emelve a tétet.
Egy szó, mint száz, a "rajongásra" hajlamos, problémákat megoldani képtelen sikertelenek nem maradnak rajongani való nélkül. A forrás kimeríthetetlen (bárcsak a Föld tartalékai lennének ennyire kimeríthetetlenek és pótolhatók), a rajongókból élők még sokáig élvezni fogják majd a luxust a rajongóktól származó milliárdokból.
