Őszintén szólva: fogalmam sincs, mert nem arról szól, amit vártam volna.
Pláne a címválasztást illetően. Ez a mű mindenről szól, csak nem a tudós nőkről, ahogyan azt várnánk. Igazi vegyes felvágott, amelyben a tudós nők csak egy mellékszál, pusztán "körítés", háttérszereplők. Inkább csalódás, mint megvilágosodás. Hímsovinizmus és házasság a lényeg.
Valójában egy szimpla szerelmi történet, aminek házasság a vége természetesen, mert ugye másképp nem is lehetne. Adva van egy "buta" lány, Henriette, akit nem érdekel a tudomány, csak a szimpla szerelem és házasság. A nővére, Armanda és anyja, Philaminte ellenben megszállottan rajong a tudományért, tanulnak is rendesen, aminek tulajdonképpen örülnünk kellene, mert ez lenne a normális. Sajnos, abban a korban nem az.
Először Armanda ugrik a húgának, hogy miért akar megmaradni az egyszerű női szerepben (mondjuk ez engem is erősen foglalkoztat a mai nők szempontjából), és sajnos, mikor már éppen egyetértenénk vele, akkor az egészet elrontja, hogy tudós létére egy ostobasággal próbálja meg húgát lebeszélni arról, hogy saját maga válasszon férjet magának.
Te, ki kezedet adod az első....alkalomnak, Nem kérve engedélyt tőlük, ki létrehoztak. Tudd meg hol élsz: az ő törvényeik alatt! Csak azt szeretheted, kit ők választanak. Tested-lelked övék, és az is lesz örökre, Bűn elgondolni is: te rendelkezz fölötte!
Hát, ez elég kiábrándító egy tudós nőtől, aki a nők tudatlanságban tartása ellen tiltakozik.
Adott még egy nagynéni, Beliza, a két lány nagynénje, az apjuk lánytestvére, aki szintén megszállott tudomány rajongó, ellenben nála van egy kis defekt. Rögeszmésen hiszi, hogy minden körülötte levő férfi csak belé lehet szerelmes, és ha mással esküdnek is össze, azt a visszautasítás miatt csalódottságukban teszik. Beliza ráadásul megtestesíti a kor "szűzlány" eszményképét, aki megveti a testi szerelmet, és csak a szellemi-lelki egyesülésben hisz, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva, és ahogyan a társadalom (a mai napig is) normálisnak, illőnek és természetesnek tartja, hogy egy tisztességes nő haláláig őrzi a szüzességét, még a házasságában is.
Klitander, Henriette széptevője próbálja győzködni először Belizát, hogy segítsen neki frigyre lépnie Henriettel, de az félreérti, azt hiszi, hogy őt akarja hitvesül, csak "hátulról" jön. Ezután Henriette apjának az öccséhez, Ariste-hoz fordul, aki támogatásáról biztosítja. Chrysale, Henriette és Armanda jószívű apja, mikor az öccsétől megtudja, hogy Klitander mit szeretne, melléjük áll. Csak egy akadály van, Philaminte, a lányok erélyes, akaratos anyja, aki mindenáron - főleg, miután megtudta, hogy a férje Klitandert támogatja -, az általa, lánya Armada és Beliza által támogatott, nagyra becsült és istenített Trissotin nevű széplélekhez akarja adni Henriettet. Trissotint teljesen félreismerik, a költeményeit isteni csodának és a tudás csúcsának tartják, aki méltó a megtisztelő "vő" pozícióra. Chrysale próbál ezúttal a sarkára állni, úr lenni a házában a felesége helyett, és ennek érdekében és nyomatékosítására egy sor hímsoviniszta, nőket elnyomó és degradáló szöveget nyom le arról, hogy mi is egy nő dolga az életben, amihez örömmel csatlakozik Mari is, az egyszerű paraszt szakácsnő, akit az úrnője pont a tudatlanságáért dobott ki. Chrysale-nak (és a férfiaknak) viszont éppen megfelel.
Parancs legyen szavam ezentúl itt a házban...A családfő címet én kaptam mindörökre!...Enyém a lány, enyém a szó fölötte!
De főzni azt tudott, abban nem volt hibás....Mit nékem, tudja-e jól az új nyelvi elvet, Csak jól készítse el a pácolt borjúnyelvet.
Nevelje egyenes virtusra gyermekét, Mondja meg mit tegyen a konyhában a cseléd: beosztani a pénzt, nem adni ki hiába: e tudomány legyen a filozófiája!
Igazi hímsoviniszta, nőket semmibe vevő, tárgyiasító, cselédségre nevelő megnyilatkozás. Henriette csak azért biztatja apját, hogy legyen úr a házban, mert az Klitandert szeretné vejének. Ha fordítva lenne és az anyja akarná Klitandert és az apja Trissotint, akkor vajon mi lenne? Fellázadna vagy akkor is engedelmeskedne? A kérdés nyitott marad.
Mari, a tudatlan szakácsnő sem marad le, ha hülyeséget kell mondani, képes még saját maga és nőtársai ellen is érvelni. Nem tudom pontosan megállapítani, hogy a tény, hogy az úrnője rúgta ki és a nagyságos úr vette vissza a házhoz (dacból), mennyire játszik közre abban, hogy ontsa magából a marhaságokat, de annyi bizonyos, hogy alapból is nagyon ostoba.
Már rusnya volna, ha a bakra az asszony ülne, Merthogy a férfinép való mindég fölülre!...S ha megkötném magam, hát az se keserít, Hogy móresre kézzel tanítgat egy kicsit.
Na ezek után merjen csodálkozni és felháborodni bárki is a családon belüli erőszakon meg a nők elleni erőszak bármilyen formáján! Vagy azon, hogy a férfiak a mai napig meg vannak győződve arról, hogy a nők imádják, ha megverik vagy megerőszakolják őket és pusztán azért tiltakoznak ellene tessék-lássék, hogy a nagyságos uraik, gazdáik ne nézzék őket "kurvának"!
Nos, Klitandert sem kell azért félteni, ha hímsovinizmusról van szó, hiszen csak a szépségéért szereti Henriettet, na meg a tudatlanságáért. Bár előtte két évig udvarolt a nővérének, Armandénak, hiába. Valószínű, hogy miután látta, hogy egy "okos" nem veszi be, hogy az eszéért szereti, nem pedig a külsejéért, fordult az egyszerű lélek hugi felé.
Nincs ínyemre, aki tudóskodik, a nő, ....De nem szívelhetem, kit az a csudaság ért, Eszi a tudományt a puszta tudományért. Jobb tetszik az a nő, aki ha odajut, Tudja nem tudni is, mit pedig tudva tud; Őhozzá az való, hogy leplezze tudását, Legyen esze, sok is, még ahhoz is: ne lássák.
Elég kiábrándító, nem igaz?! Vagyis a nő mindenáron maradjon hülye, még ha nem is az, de titkolja annak érdekében, hogy az ura, parancsolója hihesse magát okosabbnak és felsőbbrendűbbnek a nőnél, mert csak ekkor érzi magát "férfinak"! A nő mélységesen szégyellje és érezze bűnösnek magát, ha okosabb az urának, parancsolójának kikiáltott férfiaknál és színlelje a hülyét, ahogy az orgazmust is! Nehogy már több legyen egy feléje rendelt hímneműnél. Szégyenszemre még manapság is ez a helyzet ! És ehhez akar Henriette hozzá menni. Akinek ilyen gazda, tulajdonos kell, az meg is érdemli. Zsák a foltját....
Philaminte karaktere a legszimpatikusabb egy egyenlőségben hívő személy számára. Kemény, nem megalkuvó, magát alárendelni nem hagyó, domináns személyiség, aki még a tudásra is nagy hangsúlyt fektet. Felismeri, hogy a világot a folyamatos megismerés, felfedezés hajtja előre, nem pedig a tradíciók követése és a változás, változtatás hiánya. Felismeri, hogy csak rossz származhat abból, ha az emberiség nőnemű felét teljes tudatlanságban és cselédségben hagyják.
Emberi hibája, mert senki nem tökéletes, hogy a tudásvágy elvakítja és olyan embert istenít a tudomány megtestesítőjeként, aki arra méltatlan, aki ezt csak kihasználja, hogy bekerülhessen a gazdag családba. Philaminte, Beliza és Armanda mentségére legyen mondva, hogy abban az időben és még sokáig, a nőket NEM oktaták, az iskolarendszerű oktatás, ha volt is, egyházi jellegű volt és kizárólag a férfiak, a gazdag családból származó férfiak részére volt fenntartva. A nők oktatása "házilag" történt, ha történt, nevelőnők segítségével, akik kizárólag zenére és költészetre oktatták a gazdag családok lánygyermekeit, hogy majd a leendő férjük szalonjában, a rendszeresen meghívott előkelő vendégeket a zongorajátékukkal, énekükkel és versek ismeretével szórakoztassák. Tudományokról, főleg a reáltudományokról szóló könyveket kezükbe sem vehették, nemhogy tanulhatták volna. Nem csoda, ha hittek az első jöttmentnek, aki más, korábban élt tudósok, költök munkáiból "ollózta össze" a verseit és jól el tudta magát adni.
Philaminte, Armanda és Beliza tudásszomja tulajdonképpen dicséretes (sok mai lány nem akar tudni még negyedennyire sem). Nem akarnak alárendelt rabszolgák maradni. Nőakadémiát terveznek, minden nőt ki akarnak szabadítani a konyhából. Sajnos, az elvakultság őket sem kíméli. Ha elvakultságukban észrevették volna Trissotinban a csalót, biztos Klitander oldalára állnak. Talán hajlott is volna rá Philaminte egy idő után, ha a férje, Chrysales, aki eddig mindig engedelmeskedett az akaratának, nem most akar nagy hirtelen uralkodni a neje felett.
Mint bánnak mivelünk, nőkkel, szellemileg, Most megbosszulhatom, meg most egész nemünket, amiért a férfiak lenyomják szellemünket; Képességünk elé vetnek korlátozást; elzárják előlünk a felséges tudást.
Végül mégsem Chrysales családfői hatalma, akarata oldotta meg a helyzetet, hanem egy csel, Ariste révén, aminek következtében fény derült Trissotin pénzéhségére, így a két ostoba, Henriette és Klitander jegyző előtt hűséget és hülyeséget fogadhattak egymásnak, a három tudós nő meg valószínűleg békében foglalkozhatott tovább a tudománnyal.
A befejezés annak ellenére sem megnyugtató, hogy nem a "férfi parancsa, akarata" győzött közvetlenül, hanem mert Moliére arra akart rávilágítani, hogy még a tudós nők is buták, és egy nőcseléd "okosabb", mert tudja hol a helye: a konyhában, meg a férfiak alatt.
Tehát, ez csak egy szimpla szerelmi történet, amely elé akadályok gördülnek majd elgördülnek az útból (hollywoodi forgatókönyv), és minden jó, ha a vége jó. Tudós nőkről nem igazán szól, csak a kötelező akadályként vannak jelen, meg a hímsovinizmus erőteljes kihangsúlyozásának igényével, miszerint a férfiuralom milyen szép és csodálatos és helyénvaló, a nőuralom meg milyen rút és felettébb helytelen, csak rosszat szül.
Azért azt se felejtsük el, hogy Moliére férfi volt, és a közel 400 évvel ezelőtti kor felfogása szerint gondolkodott, a saját és férfitársai érdekeit, kényelmét, hatalmát tekintette normálisnak. Őszintén csodálkoztam volna, ha tényleg a női egyenjogúságról, mint célról és elfogadásáról szólt volna, nem pedig a "lehúzásáról", természetellenes dolognak gondolásáról, ahogyan csodálkoztam is, amikor megtudtam, hogy van egy ilyen című mű a múltból. Persze nem most olvastam el először, hanem 10 éves korom körül, csak akkor még eszembe sem jutott, hogy a véleményemet megfogalmazhatom és másoknak is megmutathatom.
