Üdv Mindenkinek!
Egy olyan nőről lesz szó ebben a hónapban, akiről egy szintén érdemeket szerzett férfi (író és "márciusi ifjú") is elismerte "hivatalosan", hogy EMBER, nem csak egy értéktelen nő. Vasvári Pálnak hívják ezt a férfit és Teleki Blankának azt a hölgyet, aki egész életében ember akart lenni, emberként emberi célokat megvalósítani és sikeresen meg is valósította azokat. Vasvári Pál: "Ez az asszony: ember! Ember, akinek akarata, célja van". Szerintem senkit sem ér meglepetésként, hogy a róla szóló könyvet is Kertész Erzsébet írta.
"Azt akarom, hogy önálló ember légy!"- inti anyai nagynénje, Brunszvik Teréz grófnő. Melyik utat választja Teleki Blanka? Természetesen a nehezebbiket, a rögösebbet, amelyiken addig még nem nagyon járt nő. Blanka elkötelezettnek érzi magát a lányok fiúkéval egyenrangú oktatásának létrehozásában. Erős egyéniség erős akarattal. 1846-ban megnyitja az első Magyar nyelvű leánynevelő intézetet, követve nagynénje Brunszvik Teréz munkásságát, aki az óvoda intézményét hozta létre. Ez volt az első olyan iskola, ahol a lányok ugyanolyan szakszerű oktatásban részesültek, mint a fiúk.
Teleki Blanka "kufsteini mártírként" is elhíresült, mert a Szabadságharc alatt bujdosó magyar katonákat rejtegetett. Évekig raboskodott együtt Leövey Klárával, a szintén legendás nevelőnővel.
"A boldogságát keresi? Hát ez miféle újmódi hóbort? Létezik lány számára a családon kívül is boldogság? - értetlenkedik az édesapa, Teleki Imre gróf. És íme, újra a nemi diszkrimináción alapuló társadalom örök kérdésénél vagyunk, azaz, hogy egy férfiaknak alárendelt "gyenge, ostoba nő" akar-e, akarhat-e mást is mint csak "feleség és anya" lenni, nem több, egy intelligensebb állatnál. Sajnos, a nők többsége akkor sem akart és most sem akar több lenni, mint egy beszélő háztartási eszköz plusz egy két lábon járó szülőcsatorna, de szerencsére akadnak és akadtak nők, akik EMBEREKNEK érezték magukat, emberként szerettek volna élni, cselekedni, és ezért képesek és kénytelenek voltak feláldozni a magánéletüket, lemondani a szerelem nyújtotta boldogságról, Ami a magánéletüket és a rengeteg lemondást, veszteséget illeti, lehet őket sajnálni, de amit a fejlődés érdekében tettek, azért semmiképpen sem, sőt, csodálattal tartozunk nekik. És szégyellnünk kellene magunkat, hogy közel 150 éve után sem sokat változott a helyzet: a nők többsége - főleg akinek hivatása van és rengeteget tanult érte - még mindig választani kényszerül a karrier és a család között, mert még mindig csak nagyon kevés családban van igazi egyenlőség, igazi fele-fele arányú munkamegosztás a pénzkereset, háztartás, gyereknevelés szempontjából. A férfiak karrierje érdekében még mindig a nőt (sokszor a nők saját maguk) "áldozzák be" munka, hivatás fronton és azzal indokolják, hogy a "nő dolga a család" + a "férfi keresi a több pénzt", és ezzel azt is megerősítik a nőkben, férfiakban, gyerekekben, az egész társadalomban, hogy a "női munka", a nők által végzett bármilyen munka értéktelen, jóval kevesebbet ér a férfiakéhoz képest, és a nők által végzett munka bármikor feladható, abbahagyható, feláldozható, mert azzal a társadalom NEM veszít semmit!. Az már sajnos senkinek sem jut az eszébe, hogy pont a többet kereső férfiak intézték és intézik úgy, hogy a nők kevesebb fizetést kapjanak ugyanazért a munkáért, ugyanazért a beosztásért, ugyanazért a végzettségért....
Kellemes és értelmes szórakozást kívánok a könyvhöz!
